Van, amikor nem lehetünk elég radikálisak
2019. július 10. prunuscerasus komment

Van, amikor nem lehetünk elég radikálisak

Vallja David Attenborough a klímaváltozás kérdésében, amelynek következményeivel a fiatalok fognak szembesülni, és talán csak ez a generáció tud majd megküzdeni.

Képtalálat a következőre: „david attenborough”

Kedden a brit parlamentben felszólaló 93 éves lovagszerint bíztató, hogy a fiatalok jelentős része már felismerte, hogy mi a tét és hallatja a hangját az ügyben.

Én megvagyok, és mi itt mind rendben vagyunk, hiszen nem nekünk kell majd ezekkel a problémákkal a következő harminc évben szembenéznünk. Pedig ezek a problémák súlyos társadalmi békétlenséget hoznak majd, és nagy változást abba, ahogyan élünk, amit eszünk, és így tovább. Ez elkerülhetetlen.

A kérdés felforgató erejét, hogy mekkora drámai változás előtt áll a mai társadalom a rabszolgaság felszámolásához hasonlította, amely 20-30 év alatt gyökeresen megváltozott. Ezt a változást a fiatal generáció hordozza magában, véli a dokumentumfilmes kutató, aki szerint a környezetszennyezés szintén olyan megvetett és gyalázatos dolog lesz, mint egykor a rabszolgaság volt egykor.

(forrás: 444.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://ipszilon-ze.blog.hu/api/trackback/id/tr914936650