A világ felgyorsult, az emberek nem
2019. augusztus 06. feketeagi97 komment

A világ felgyorsult, az emberek nem

Az elmúlt évtizedek rohamos technológiai fejlődése rengeteg tekintetben tette felgyorsulttá életünket. A most, a rögtön, az azonnal kulcsszavakká váltak, a várakozástól elszoktunk. Ahol és amiben nem tudnak ennek megfelelni, az mind idejétmúlt, elavult, ósdi. De ettől még nem fog gyorsabban forogni a Föld, sem felgyorsulni az emésztésünk. Szembe kell néznünk bizonyos szocializációs betegségekkel, mint a nagy nyomású stressz, de az életfunkcióink jó része sem változik meg ilyen gyorsan. Mi mégis azt várjuk magunktól, hogy reagáljunk annyira naprakészen, mintha csak letöltenénk egy frissítést a bennünk futó applikációkhoz.

standing man wearing white collared shirt

Elszokunk a hibáktól. Megosztok egy bejegyzést egy közösségi oldalon, aztán észreveszek benne egy hibát, kijavítom és rámentek. De akár vissza is vonhatom, ha úgy tetszik, mert nem tetszik, vagy nem vet rám jó fényt. Törekszünk a tökélyre, ám a digitális világon kívül erre aligha van esélyünk. Nagyon sok mindent a virtuális térben csinálunk, élünk meg, így amikor azon kívül a való életben szembesülünk hibáinkkal, korlátainkkal, akkor nem tudjuk elfogadni őket. Egy papíron beadott szakdolgozatot vagy értekezést utólag már nem igazán tudunk kozmetikázni, megmásítani.

Önmagunk felvállalása. Az online világot kedvünkre formálhatjuk. Állíthatunk, nagyzolhatunk, tettethetünk, félrevezethetünk és bizonyos kereteken belül ezt szabadon tehetjük, felelősségre vonás nélkül. Elég arra gondolni, hogy a magunkról kialakított kedvező képet toljuk fel mindenhová. Egy jól eltalált, vidám családi nyaralási fotó kontra napi vitatkozások. Ki az az idióta, aki az utóbbit osztja meg a neten, az előbbi helyett?

Látszólag minden rendben van, sugalljuk, de a felszín alatt minden rohad. És ebben nem az a baj, hogy vitáink vannak, hanem, hogy az álszentségeskedés beeszi magunkat a lelkünkbe. Mindenki boldog a megosztott képein, mi is azok vagyunk, ezért biztos csak átmeneti ez a romlott helyzet. És nem foglalkozunk a helyrehozással, homokba dugjuk a fejünket, hisz majd megoldódik magától. De pár szép fotó csak úgy magától nem váltja meg a problémáinkat.

Folyamatos függésünk. Az állandó szem előtt létben mindig elérhetőek, ellenőrizhetők vagyunk. A személyes szabadságunkat mi akadályozzuk a leginkább. Mert ha nem nézünk rá 20 percig a telefonunkra, már elhagyatottnak érezzük magunkat. Sehol egy like? Egy új üzenet? Hát elfelejtettek? Függünk a digitális világtól. De még inkább az általa felállított új rendszertől, ahol lehetőségünk van azon melegében visszajelzést kapni másoktól. Régen hetekbe telt egy postai levélváltás, ma pillanatok alatt felületes kapcsolataink százai kattintanak ránk. És mi valójában ezektől a kattintásoktól függünk igazán, mert ezek mögött emberi megnyilvánulások állnak. Az elfogadás örök belső igényünk, amelyet a modern technika, ha hazug módon is, de kielégít. Idő és tartalmas emberi kapcsolatok adhatják meg ennek az igénynek a valós beteljesülését.

Olvasd tovább itt a cikket!

A bejegyzés trackback címe:

https://ipszilon-ze.blog.hu/api/trackback/id/tr6814993858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.