Csúszdáznál templomban?
2019. augusztus 19. prunuscerasus komment

Csúszdáznál templomban?

Amikor 1145-ben megépült a norwichi székesegyház, a helyi püspök aligha gondolta volna, hogy az épület egyszer egy 15 méter magas vásári csúszdának ad majd otthont.

norwich.png

A kelet-angliai katedrális híres mennyezeti faragványairól, de ezek olyan magasan találhatók, hogy a hívők nehezen tudják szemügyre venni őket. A csúszda tetejéről viszont jól látszanak, a nézelődés végeztével pedig az érdeklődők visszacsúszhatnak.

Az ötlet Andy Bryant kanonoktól származik, aki szerint a templom így nem csak több látogatót vonz, de a csúszda tetejéről egy új perspektívából láthatják az épületet, benne az életet, Istent.

„A csúszda vidámságot hoz a katedrálisba. A komoly rész az Istenre összpontosuló párbeszédek lehetőségének megteremtésében nyilvánul meg. A katedrális pedig csak azt teszi, amit mindig is tett: Istenről szóló párbeszédekre ösztönöz.

Azonban nem mindenkit nyűgözött le a kezdeményezés: Gavin Ashenden teológus, II. Erzsébet királynő egykori káplánja szerint túlságosan elvonatkoztattak az épület rendeltetésétől.

„Minden nap megtapasztaljuk a túlzott ingereket, zavaró tényezőket – mintha a modern élet irama és öröme el akarná lehetetleníteni az elmélkedést és az imát. Az egyetlen hely, ahol ettől megszabadulhatnánk, az egy templom lehetne, egy templomnak kéne lennie.”

(Forrás: Reuters)

A bejegyzés trackback címe:

https://ipszilon-ze.blog.hu/api/trackback/id/tr5815015914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.