Hit és szike
2019. október 24. prunuscerasus komment

Hit és szike

Szétválasztotta a magyar orvoscsoport a fejüknél összenőtt bangladesi ikerpárt, akiknek történetét évek óta követjük.

30025455_9acf105059ba0ffd2b8d804706b94414_wm.jpg

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány ez év elején hozta hazánkba a két kislányt és családjukat, hogy felkészítsék őket a szétválasztó műtétre, amelyet augusztus elején végeztek el. A harmincöt fős magyar misszió arra készült, hogy huszonnégy óra alatt befejezze másfél év munkáját egy távoli és ismeretlen műtőben, s melyet az index.hu fotósa, Barakonyi Szabolcs örökíthetett meg testközelből.

Amikor Csókay doktor Istenről beszélt, Taslima, az ikrek anyja ugyanazokról az érzésekről számolt be, csak a saját meggyőződése szerint.

Nagy kihívások előtt az egyik legnagyobb hibánk, ha összehasonlítgatjuk magunkat másokkal, és mindenáron jobbak akarunk lenni. Ez eltereli a figyelmet Istenről, Jézusról, a bennünk élő Szentlélekről, vagyis az önazonosságunkról, így már nem tudjuk a legjobb talentumunk szerinti teljesítményt adni, mert ítéletet alkotunk a hasonlítgatásokkal, aminek vagy gőg, vagy kisebbségi érzés a vége. Ekkor már elveszik a képmás voltunk, torzókká válunk. Nehéz lelki munka. Ezt kiiktatni imával lehet.

A képes beszámoló ide kattintva tekinthető meg.