Mit mondanál ma annak az óvodás kisfiúnak/kislánynak, aki voltál, aki még őszintén tudta, hogy mi a fontos, hogy mire vágyik? Büszke lehetne rád? Meg tudtad őt védeni? Teljesítetted álmait, vagy elengedted?

- Ne haragudj rám, nem lettél hajóskapitány. - kezdi 5 éves önmagának szóló levelet Lévai Emese, akinek írása a 20on.hu oldal által hirdetett cikkíró pályázat első helyezését kapta meg.

Ne haragudj rám, nem lettél hajóskapitány. Mérnökhallgató vagy. Fáradt, nyűgös, szürkearcú lány lettél. Nyár óta nem láttál se vizet, se hajót, jelenleg az a legnagyobb problémád, hogy 3 cukorral idd a kávéd, mert akkor később leszel éhes, és kevesebbet költesz zsemlére. 

Már nem vagy duci, vigyorgó kis rosszaság, egy szál fürdőruhádban a nádasban. Modellalkatú, kiskosztümös, szőke, vasalthajú gyakornok vagy. A beceneveden sem szólít senki, a Neptun kódod alapján szólítanak. Amikor ki akartál lépni a keretek közül, mindenekelőtt saját magadba ütköztél: ha felszaladt pár kiló, szaladtál edzeni, ha rossz jegyet kaptál, egész éjjel tanultál az ötösért. Mert megszoktad, hogy saját magad szégyene vagy, ha nem vagy a társadalom szépséges, mintaszerű babája.

(...) nem az a baj, hogy senkinek nem kellesz: ellenkezőleg! Huszonéves korodban az a legnagyobb tragédia, hogy mindenkinek kellesz. Szétszednek és elosztanak mindent belőled, amiért nem küzdesz meg. A tehetséged az államé, a tested a gyermekedé, a gyengédséged a férjedé, a főztöd az apádé, az esküvőd az anyádé, az időd az egyetemé, a pénzed az iparé, az akaratod a diákszervezeté. Ha nem küzdesz meg a lényed minden kis szeletéért, akkor nem hagynak meg neked semmit magadból, csak a kamillás zsepiket meg a könnyeidet.

A teljes cikket ide kattintva, a 20on.hu oldalán olvashatjátok.