Rázós utat járt meg Afganisztán első női zenekara
2019. július 19. prunuscerasus komment

Rázós utat járt meg Afganisztán első női zenekara

5 éve alakult az egyedülálló módon, csak női zenészekből álló formáció Afganisztánban, ahol pár évvel korábban a zene még törvénysértő volt, a nőket pedig kizárták az oktatásból. Nagy utat tettek meg azóta, s idén már az Egyesült Királyságban koncerteztek.

Képtalálat a következőre: „Negin Khpalwak zohra”

2008-ban alakult meg az Afgán Nemzeti Zeneintézet, amelyről korábban álmodni sem mertek volna, hiszen a tálibok által uralt évek alatt az egykori gazdag kultúra szinte teljesen eltűnt. Ma közel 250 hallgató tanul a kabuli intézményben, amely tovább terjeszkedik és új épületeit más nagyvárosokban tervezik felhúzni. A tanulók 12 és 20 év közöttiek és legtöbbjük hátrányos helyzetű fiatal, akik az utcán dolgoztak korábban, zöldséget, szatyrokat, rágót árulva, hogy ezzel segítsék családjukat.

Képtalálat a következőre: „Negin Khpalwak zohra”

- Az egyik diákunk vetette fel, hogy egy 4-5 fő lánybandát kéne alapítani, akik pop zenét játszanak - emlékszik vissza az 5 évvel ezelőtti kezdetekre az intézet alapítója Dr Ahmad Sarmast. - Tetszett az ötlet, de hamar kiderült, hogy az iskolába járó összes lány csatlakozni szeretne, így hirtelen már egy egész zenekarról beszéltünk!

Megalakult a Zohra, amelyet a zene perzsa istennője után kapta nevét. 

A nemek közti egyenlőség üzenetét küldi minden afgán számára.

- A Zohrá-nak nagyszerű dalai vannak, de egyszerre jelenti a szabadságot az afgán nőknek. Ez az üzenet, amit elviszünk a világba.

Képtalálat a következőre: „Negin Khpalwak”

A zeneiskola 100 női tanulójából, akik a Zohra tagjai is egyben, 23-an utaztak Nagy-Britanniába a tavaszi koncertre. A zenekar vezetője a 22 éves Negin Khpalwak, aki fiatal kora ellenére az egyik legidősebb tagja az együttesnek. Neki is megvan a saját története és áldozata, amit a zene szabadságáért meghozott: kitagadta a családja, és állandó fenyegetésben él azért, mert ő áll az ország történetének első női zenekarának élén. 

(forrás: bbc.co.uk)

süti beállítások módosítása