Ismerjük azokat az embereket, akik nehéz időkben is tartják magukat. Akik egy konfliktusban meg sem rezdülnek, akiken nem látszik, hogy gyengék lennének. Sokan mérgesek magukra, ha kiderül róluk az esendőségük, gyengeségük. Azt gondolják, bírniuk kellett volna. Pedig, aki mindig tartja magát, az önmagát is veszélyezteti.
Sokan gondolják helyesnek ezt a viselkedés módot. Amikor az ember, bár szenved, de nem mutatja ki fájdalmát, nem sír, nem is nagyon beszél róla, mert túlzottan belenevelték az erősnek mutatkozás fontosságát.
A pszichológia úgy hívja ezt a jelenséget, hogy Légy erős parancs. Akiket életükben leghangsúlyosabban ez a parancs vezérel, azt élik meg, hogy akkor szerethetők, ha nincs velük baj. Ha mindent kibírnak, nem panaszkodnak, mindig vidámak, nem nyomasztják saját rossz hangulataikkal és nehézségeikkel a környezetüket.
Egy darabig nekik is jó ez, maguk elől is elrejtik a negatív érzéseiket, a fájdalmukat. Egy idő után viszont olyan lesz, mintha állandóan maszkot hordanának, és a meg nem élt érzéseik betegségbe vagy depresszióba fordulnak.
Az elfojtott lelki fájdalom hatásai a testünkre
Az elnyomott érzések, a lefojtott pszichés energia megjelenik a testünkben: megfeszítjük az izmainkat, behúzzuk a nyakunkat, megváltozik a légzésünk. A tartós stressz ezért okozhat például hasfájást vagy vállkörnyéki fájdalmat. Addig tudjuk erősíteni magunkban a jól vagyok, összeszedett vagyok, velem nincs semmi gond képet, hogy a végén a maszk teljesen ránk nő. Már nem tudunk kilépni belőle. Nyugodtnak tűnünk, pedig nem vagyunk azok. Az igazi nyugalom az, amikor az ember tényleg biztonságban érzi magát. Aki csak mindig tartja magát, és sosem szembesül a saját rossz érzéseivel, az sokkal inkább bizonytalan. Attól tart, hogy ha megmutatná a gyengeségét és a sebezhetőségét, akkor bántanák és megsebeznék. Kiszolgáltatottá válna, ezt pedig nem engedheti meg magának, mert veszélyes.